*Támogass bennünket*
Eddigi utunkra visszanézve, a Hétágfa olyan, mint a mesebeli hét próba. Mondjuk nem mindig mesés:), de mindig tanulságos. Célkitűzéseink, s e tanulságokból levert cölöpök alapján haladunk tovább, ahogy erőnkből telik. S mi hajt? A pozitív megerősítések, örömök mellett elsődlegesen az, hogy értéket teremtsünk. Nem nyomot hagyni önmaguk után, hanem nyomot hagyni az élet terében. Hogy a magunk módján, készségeink alapján példát mutassunk, hozzátegyünk az élethez, tapasztalaton nyugvó tudást szerezzünk, s ezáltal tudjuk táplálni is. (Lásd bemutatkozónkat) Hosszú távú célunk valós értékek alapján, közösségben-’közös ég’ alatt, természeti térben építeni a jövőnket, a „valóság szigetét”. A Kistótfalu melletti Hétágfa Liget már ennek az útnak egy igen mesés állomása, ahol szépen áramlik az élet: a föld művelése, bio kertészkedés mellett megtöltöttük már számos színes programmal, s tesszük ezt továbbra is. Ez a kis terület egy kedves, rozzant ’vityillóval’ már évek óta ránk várt, nagy dzsungelharc volt, míg megszelídítettük, de megérte! Nem is gondoltuk volna, hogy már az első kerti „próbaévben” ilyen szép terméssel áld meg minket a Liget, s ennyien eljönnek programjainkra a környékről, s a félórányira fekvő Pécsről. Jön az újabb küzdelem! Ha a közmű nélküli házikó nem kap egy erőteljesebb infúziót, éveken belül ránk dőlhet. Próbálkoztunk saját magunk például a tető átrakással, de bevallhatjuk, ilyesmiben nem vagyunk hiteles szakik, még csak Mekk Mesternél sem sokkal jobbak… Egy szükségessé vált komolyabb felújítással olyan közösségi teret építenénk, amely lehetővé teszi, hogy ne csak szabadtéri programokat, hanem fedett teret is kialakíthassunk, így nem kötne bennünket a szezonalitás, az időjárás. Egy másik - igen praktikus és költséghatékony - megoldás, egy nagy befogadóterű téliesített jurta felállítása, amelynek minél előbb neki szeretnénk fogni! Megérett a kérés - Sok kicsi sokra megy Mindebben legnagyobb akadályunk a forráshiány. Ugyan a közösség épüléséhez szükséges önerőt már évek óta gyűjtjük, de elkélne még egy „marékkal”! Idén egy pályázati lehetőséggel is tudunk élni, amelyhez ha az önerőt összerakjuk, nagyon kedvező feltételekkel elindulhat a közösségi tér komoly felújítása, amely a hosszú távú terveinkhez egyszerűen elengedhetetlen alapot képez. Célzottan nem úgy fogalmazunk, hogy közösségi terünk, hiszen mi „csak" építjük, s nem a munkát, problémát, hanem az értéket/eredményt igyekeztünk eddig megosztani Veletek. Most „muszáj” az érem másik oldalát is megmutatnunk. Ahogy eddig is érzékelhettétek, az általunk képviselt szellemiség, s konkrétan a Hétágfa Liget az érdeklődők, barátok, sorstársak, szimpatizánsok, ismerősök és ismeretlenek előtt bármikor nyitva áll. Mi nagy léptékben gondolkodunk, csak forrásaink szűkösek. Ami nekünk nagy lépés, az sok apróból tevődik össze. Ennek most Te is mozgatója, részese lehetsz. A figyelmedből már adtál, s ezért nagy köszönet. Ha cselekvő szándékkal, jó tanáccsal, önkéntes munkával, vagy praktikus tárgyi adománnyal támogatnál bennünket, ezer hála!! Ha kisebb-nagyobb pénzösszeggel is tudod támogatni törekvéseinket, akkor el sem tudod képzelni, mekkora segítséget adtál, és hogy milyen hálásak vagyunk. Gondolj arra, hogy akár apró kis magokból is megtelik egy nagy kosár… Ha támogatásod módja pénzbeli, bankszámlaszámunk: FHB Bank:18203095-06025500-40010016 Kérlek a megjegyzés rovatba írd be, hogy 'Hétágfa adomány'. Egy utolsó kérés: oszd meg olyan ismerőseiddel is mi "kis-nagy" ügyünket, akiről úgy érzed, hozzáadhat mindehhez, vagy egyéb ötleted, javaslatod szívesen vesszük! Köszönjük figyelmed, segítséged, támogatásod! A Hétágfa csapat
1 Comment
|
|