„Jó úton jár, ki a természethez igazodik, mert az Isten teste, Isten lelke. Az Egek semmit sem alkottak értelmetlenül.” Máté Imre: Yotengrit Szatmári Kinga Jelen írás nem csak egy kultúrtörténeti érdekesség kíván lenni, leginkább az ősök tudását szeretném átadni, melynek jelen időben és térben is van létjogosultsága, hiszen örökérvényű értékeket, az élet működéséről valós tudást közvetít a nyitott lélekkel bíró emberek számára. Őseink, életmódjukból adódóan, szoros összhangban éltek a természettel, megfigyelték, tapasztalták a működését, az idők során bölcsességgé kristályosítva ezt a tapasztalati tudást, hiszen sokszor létük függött attól, hogy igazodjanak az élet törvényszerűségeihez. A mai világ mesterséges, kényelmes körülmények között élő embere könnyen gondolhatja azt, hogy ezek a régmúlt időszerűtlenné vált, mára meghaladott nézetei és örülhetünk, hogy mi már nem vagyunk az élet törvényeinek kiszolgáltatottjai, sőt uralmunk alá hajtottuk a természetet, minket szolgál az élet. Ez egy rendkívül hibás és egyben veszélyes viszonyulás és szemlélet, melynek nem is olyan hosszú távon beláthatatlan következményei lehetnek, a kicsit is tudatos ember ennek már tapasztalja a jeleit. Az élet törvényei mindenkire hatnak, életmódtól, társadalmi helyzettől, világnézettől és hitvilágtól függetlenül, ha ismerjük és elfogadjuk, tudatosan követjük azokat, ha nem. Az emberek eltávolodása, szembefordulása ezekkel a saját személyes érdekeik és önzőségük okán nem mentesít a hatásuk alól, inkább csak nem látjuk át az ok-okozati összefüggéseket, mert már nem vagyunk a tudás birtokában, de attól még tetteink következményeit viselnünk kell. Szerencsére egyre többen ismerik fel ezt és keresik újra a tiszta és valós ősi tudást, hogy útmutatóul szolgáljon az életükben. Ebben az írásban, a nyári napfordulóhoz közeledve, az ehhez kapcsolódó elvekre szeretnék fókuszálni, az élet működésének ezt az aspektusát körüljárni. Az élet egyik alaptörvénye az állandó mozgás, változás, körforgás, különböző ciklusok, ritmusok határozzák meg: egy nap, egy év, egy emberélet. A természet REND-jét az élet törvényei határozzák meg, minden meghatározott szabályok szerint halad a maga útján (működik), és minden élőre ugyanazok a törvényszerűségek vonatkoznak. Egy emberi élet vonatkozásában nézve ezt, mindenki megszületik (testet ölt), növekedik, érett felnőtté válik, majd megöregszik, s élete végén eltávozik a földi világból. Majd a kör kezdődik elölről. Ha pusztán egy emberi élet egységében látnánk a világot, könnyen eshetnénk abba az illúzióba, hogy egyenes irányú mozgásban vagyunk. Érdemes ezért más léptékekben is megfigyelni, még inkább tapasztalni az élet működését. Egy napon belül is ugyanígy bejárunk egy kört, megjelennek a ciklikus minőségek: reggel felébredünk (analóg a születéssel), fokozatosan aktivizáljuk magunkat, tesszük a dolgunkat, majd miután az aktivitásunk elérte a csúcspontját, lassan fáradni kezdünk, számot vetünk, mit sikerült elvégeznünk az adott napon (összegzés és hanyatlás, elmúlás), s végül elalszunk (analóg a halállal), tudatállapotot váltunk. Majd a kör kezdődik elölről. A legmegfoghatóbb azonban egy esztendő összefüggésében megvizsgálni mindezt, mert a természetben zajló folyamatok, ciklikus változások egyértelműen leképezik, hogy egy állandó körforgásban vagyunk, időről-időre, évről-évre ugyanazok a minőségek térnek vissza, meghatározott REND szerint. Az év a legkerekebb időbeli egység. Ezt jelzik az évszakok változásai: a tavaszi megújulás, a nyári gazdagság, az ősz érettsége és a téli álom. A természetnek ezt a ritmikus váltakozását, központi égitestünk, a Nap idézi elő. A Nap látszólagos járása (valójában a Föld kering a Nap körül, egy teljes kört 1 év alatt tesz meg) okozza, hogy mindig más megnyilvánulását érezhetjük, tapasztalhatjuk a Napnak, hogy éppen több vagy kevesebb fényt kapunk a Naptól. A Nap és a Föld adott éven belüli viszonya, az, hogy a földi egyenlítőhöz képest a Nap hogyan helyezkedik el, határozza meg, hogy a Föld adott pontján élők mennyi fényben részesülnek. Tehát a Nap ereje nem változik, csak a Föld mozgásának következtében állandó változást érzékelünk, mindig más minőségben van jelen, a mi földi helyzetünkhöz viszonyítva. Ez viszont ad egy meghatározott, természetes ritmust az életünknek, és ha ezt az égi mozgást tudatosan követjük, hangoltak leszünk az élet áramlására, a ciklikus változásokra, összhangba tudunk kerülni az élettel, végső soron a természettel. Az élet tőlünk függetlenül így működik, szabad döntésünk, hogy együttműködünk-e vele. Az ősidőktől kezdve, a természetben élő ember érezte, észlelte a világnak ezt a kerekségét, tapasztalta a folyamatos változást, és a változásban a visszatérő ciklikusságot, szabályos ritmust, idővel meglátta, megtalálta az évkörnek a „csomópontjait”, amikor intenzívebb a változás, a minőségváltás, amikor a régit valami új váltja fel és adja át a helyét: ezek a kiemelt pontok az évszakváltások pontjai, amit napfordulatnak nevezünk. Az évben 4 ilyen sarokpont, vagy kezdőpont van: a téli és nyári napforduló, valamint a tavaszi és őszi napéjegyenlőség. Ezeken a napokon érkezik meg hozzánk a legerősebben az új időszak minősége, energiája, ekkor tudjuk a legintenzívebben befogadni. Az érkező áramlások ezeken a kiemelt napokon mindig magukban hordozzák a változás/változtatás/megújulás/átalakulás lehetőségét, de egyszersmind ki is jelölik számunkra annak irányát, azt, hogy az ember számára épp minek jött el az időszerűsége, mire kell fókuszálnia a figyelmét, s végső soron ez az irány lesz számára mérvadó testi, lelki és tudati szinten is, az élete alakítása tekintetében is a következő 3 hónapban. Őseinknek, a kereszténység felvétele előtt, a napfordulós ünnepek, ezen belül is a téli és a nyári napforduló voltak a legjelentősebb ünnepei. Érezték az emberek ezeknek a napoknak a kiemelt fontosságát, s azt az erőt, ami ezeket a folyamatokat mozgatja, amire nincs ráhatásuk, de sok esetben az életük függhet tőle. Együtt, közösségben ünnepeltek ilyenkor, kialakították rítusaikat, hagyományaikat, de ezeknek vannak alapjaiban közös vonásai: jelen van benne az áldozat és a hálaadás motívuma is többek között. Mivel nagymértékben függtek pl. a természettől, az időjárástól, lesz-e elég élelem, stb., rendszerint áldoztak a térnek, a hely szellemének, az ősöknek, Istennek, illetve nem felejtettek el hálát adni azért, amit kaptak. Az áldozati ételek fogyasztásával befogadták a fényt. Manapság ennek már nem érezzük a súlyát, pedig kellene. A Nap az élet táplálója, de nem csak az anyag szintjén, minden, ami él, fény is, az emberben is segíti a fény természet erősödését, a tisztulást, ha ezzel a szándékkal fordulunk felé! Az ősi magyar hitvilágra jellemző napkultuszt azonban nem szabad félreértenünk. Nem primitív bálványimádásról van szó, ahogyan azt a későbbi korokban félremagyarázták. A Nap, fény jellegéből adódóan, Isten, az isteni minőség leganyagibb megnyilvánulása itt a földi, anyagi térben, de szó nincs róla, hogy a Napot magával Istennel azonosították volna. A Nap, mint a fény hordozója, ennyiben nem anyagi minőség, ahogy az Isten is fénytermészetű és az emberben is megvan ez az anyagtalan fényminőség, ami az ő isteni része, a benne lévő tűz, az irányadó, ez pedig nem más, mint a saját lelke. A mindennapok zűrzavarában sokszor elhangolódunk a helyes iránytól, a fénytől, a saját lelkünktől és az Istentől, egyre inkább magába húz az anyag. Az év napfordulati napjain mindig jelen van a térben az a többletenergia, ami segíti, támogatja az élethez való igazodást, a visszatalálást a fény, a helyes irány, az Isten felé, a saját lelkünk által. Ehhez mindössze a saját tiszta, valós szándékunk szükséges, semmi más! Ezt bármikor bárki elérheti és véghezviheti ha akarja, de az év kiemelt napjain az élet is támogatást ad hozzá, ha pedig közösségileg, közös rítusokon keresztül tesszük mindezt, a szándék ereje összeadódik, hatványozottá válik és együtt könnyebben emelkedhetünk a fény felé. Többek között ezért is fontosak a közösségi rítusok, annak megtartó ereje, többletenergiája miatt. Néhány összegző gondolat a négy kiemelt napról az esztendő körén: 1. téli napforduló (térbeli pontja az Észak, éjszaka, sötétség, a fény születésének misztériuma, az új fénymag elültetése) Régen ez volt az év kezdete. Befelé fordultság, visszahúzódás, a saját belső fényünk, azaz a lelkünk ad irányt. 2. tavaszi napéjegyenlőség: (Kelet, fény-árnyék egyensúly, napfelkelte, születés, új dolgok elkezdése) Elindulunk a bensőnkből kifelé, felfelé, a fény irányát követve, növekedve. Mérlegeljük, megtervezzük, mit akarunk teremteni, létrehozni ebben az évben, majd elültetjük a magokat, lerakjuk az alapokat. 3. nyári napforduló: (Dél, legtöbb a fény, dél, növesztés, érlelés időszaka) Feltöltjük raktárainkat fénnyel, legaktívabb időszak. 4. őszi napéjegyenlőség: (Nyugat, napnyugta, aratás, betakarítás, összegzés, számvetés) Amely magot tavasszal, a tavaszi napéjegyenlőségkor elvetettünk, annak gyümölcsét most learatjuk. Amit elindítottunk akkor, az most láthatóvá válik a külső világunkban is, a fizikai síkon. A betakarított termést pedig elraktározzuk. Miről is szól a nyári napforduló és hogyan ünnepelték ezt őseink? A nyári napfordulós ünnep a Nap és a természet erejének kicsúcsosodása, ez az év leghosszabb napja, a föld ilyenkor éri el erejének teljességét, innentől kezdve fokozatosan rövidülnek a nappalok. Az ember számára, ha valós szándékkal, tudatosan fordul az élet felé és fogadja be a nyári napforduló időszakában érkező minőséget, lehetőség ez a lélek szakralitásban való megerősödésére, a Teremtőhöz való közelebb kerülésre. Az ősi magyar hitvilág alapvetően táltoshit. A táltosok tevékenysége általában a tűzhöz kötődött, révülésnél, rituális és áldozati szertartásokban fontos szerepet kapott a tűz elem. Így volt ez a napfordulós szereken is. Kiemelt szerepet kapott továbbá a táltos és Tengrista vallásokban az életfa is. A magyarok szent jelképe a világot alkotó szférák (alsó, középső, felső világ) közötti összeköttetést megjelenítő Égigérő Fa, amely az Isteni kapcsolat útját is jelképezi. Táltosaink révüléseik során tudati és lelki szinten eggyé váltak az életet adó és tápláló „Napistennel”, szellemi és lelki utazásaik során a Nap erejét használták. A magyarság tűzünnepeire az égi Napnak földi másánál, vagyis a szertűz vagy naptűz körül került sor. A beavatottak itt végezték el a tisztító rítusaikat, itt töltődtek fel az égi erőkkel, itt emlékeztek a szellemvilág lényeire és itt léptek kapcsolatba őseik szellemivel és a különféle isteni lényekkel – gyógyítottak, áldást osztottak, jövendőt mondtak és ünnepeltek. Ősi hagyomány szerint e napon nagy tüzeket raktak, megköszönve a Nap életadó tüzét, mely a földi életet táplálja. Ide kötődik a tűzön járás és a tűzugrás szokása, szimbolikusan, vagy az analógiás mágia erejét használva a fény erejével legyőzzük a bennük rejtőző sötétséget, az istentelenséget, a valótlanságot, megbirkózunk félelmeinkkel. Ilyenkor egész éjjel égtek az áldozati máglyák, a közösség énekkel, tánccal virrasztott, tüzet ugrott, hálával, köszönettel szívében. Tévedés azt hinni, hogy mi teszünk szívességet őseinknek, ha úgymond kötelességtudatból ápoljuk, őrizzük a magyar hagyományokat, hogy ne vesszenek feledésbe! Hiszen a benne elrejtett tudás a mi éltető (életfa) gyökerünk, amellyel ha nem vagyunk élő kapcsolatban, nem élhetünk, nem élhetjük meg a sorsunkat, hisz nem véletlenül születtünk magyarnak. A hagyományokat tehát nem őrizni kell, konzerválva, múzeumokba zárva, mint régmúltunk emlékeit, hanem élni, éltetni, hogy valósággá legyen! A jelenben élő magyar emberek számára ez az éltető forrás, amiből többletenergiát nyerhetünk, máskülönben menthetetlenül elveszünk, beolvadunk a nagy masszába. Majmolhatjuk más nemzetek kulturális értékeit, az minket sosem fog táplálni, életerőt adni. Közösségünk, a Hétágfa közösség június 22-én tartja a nyári napfordulóhoz kapcsolódó jurta avató ünnepségét, a Kistótfalu szőlőhegyén található Hétágfa Ligetben, melyre szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt! Szatmári Kinga Pécs, 2019. 06. 14. [email protected] www.hetagfa.weebly.com
0 Comments
Leave a Reply. |
Hangulatok, életmorzsák. Archives
July 2021
|