Nemsoká Karácsony, a fény születésének ünnepe. Elgondolkoztál már azon, mit szeretsz, vagy nem szeretsz ebben az időszakban? Mi a legfontosabb számodra az Ünnepben? Mitől más ez, mint pár sima szabadnap? Mi elgondolkoztunk, íme a Hétágfások személyes válaszai erre az egyszerűnek tűnő kérdésre! GINA Számomra a karácsony az elcsendesedés, az összegzés, az együttlét, az összetartozás és összetartás megélésének ünnepe is. Ebben az időszakban még inkább törekszem megkeresni a fényt magamban, másokban, egy-más-ban; és ezzel az irányfénnyel haladni a sötétségből a világosság felé. BERCI Hogy mit jelent nekem a karácsony? Várakozást. Ahogy a gyerekek bontogatják reggelente az adventi zoknizsákokat. Vagy a minden napra jutó adventi mesetárat. A tervezgetést. Mert maga az ünnep nagyon gyorsan elmúlik. Gyertyafényt, gyertyagyújtást. Hétről hétre a saját készítésű és örökös "koszorún". Vagy a tisztító szándékkal meggyújtott gyertyafény melegét. Az utóbbi években böjtöt. Édesség- és húscsökkenést/mentességet. Jellemformálásból, tisztulásból, hagyományból. Készülődést. Mézeskalács-illatot, receptvadászatot, saját készítésű ajándékok kitalálását, elkészítését. És ráhangolódást. Szeretetet, együtt töltött időt. Megszokásokat és hagyományokat. Elcsendesedést, befelé fordulást, összegzést és rákészülést az új évre. Megpihenést. Hogy mit jelent nekem idén a karácsony? Nehéz szívet, könnyeket, gyászt. Anyám elvesztésének felerősödő terhét. Egy belülről jövő kényszert a felidézésére, amire nincs igazán erőm, mégis képesnek kell lennem rá. A majdcsaktúlélemvalahogy érzést. A reményt, hogy ez tényleg csak egyszer lesz ilyen nehéz. Életem első bejglisütését. Fogalmam sincs, hogy állok majd oda. EMESE Nekem nem maga az ünnep napja a legfontosabb, hanem az azt megelőző időszak, A KÉSZÜLŐDÉS. Mint a zarándokútnál, ahol nem (csak) maga a megérkezés a fontos, hanem maga az ÚT. Szabó T. Anna jól fogalmazza meg: "Az ünnep azé, aki várja”. Én várom. Gyermeki módon, varázslatot szomjazva, hogy legyen olyan, ami a hétköznapokban nincs. Mert az ünnep nem attól ünnepi, mert nem hétköznapi? Ja, és persze, hogy legyen minden tökéletesJ Aztán persze nem olyan lesz, sőt, még varázslatos sem mindig történik, ezért jobb várni;-). A karácsonyi készülődés nekem messze van az általában szokásos őrülettől. A mi családunkban nem „kell” ajándékozni, nincs shoppingolás, így ezzel az egyik őrülettől meg is szabadultunk. Egy „szembejövő” könyv persze megengedett, és persze saját készítésű ajándék. (Amikor egy csak nekem komponált zeneművet kapok a férjemtől, azért az elég felemelő!) Imádok a természetes alapanyagokból lakásdekorációt, vagy ajándékot készíteni, azt hiszem ilyenkor szinte mániásan:-D, s ezeket már jó korán elkezdem, nekem főleg ez adja az ünnepre várakozás varázslatos hangulatát. A várakozás valami gyermeki nosztalgiával áthatott VÁGYAKOZÁS A VARÁZSLATRA, arra, amikor hittünk a varázslatban. Ezt felnőttként már nem készen kapjuk, nekünk kell átfordítani a hétköznapot díszes ünnepivé, a varázslatot hitté. Mi magunk tudjuk olyanná tenni az ünnepet, amilyennek meg akarjuk élni. A varázslat-faktort biztosan felerősíti, hogy már két pici gyermek (saját és tesómé) örömét is láthatjuk:). A készülődés mozzanataiban az ÖRÖM OKOZÁS szándéka van benne. A szeretet kifejezése ilyenkor könnyebb apró gondoskodásokban, mint verbálisan. Szóval arra bátorítom magam és mindenkit, hogy ne hagyja ki az ilyen lehetőséget, egy apró gesztussal, jókívánsággal forduljon a szerettei felé, s méginkább azok felé, akik felé a hétköznapokban nem is olyan könnyű… S persze az ünnep felé vezető út sem nem mindig könnyű, csak erről nem beszél senki, pedig a karácsonyi púder alatt ez nem csak örömteli, hanem igenis nehéz időszak is lehet. Lezárul az évkör egy fontos szakasza / vagy általánosabban maga az év vége „nyomása”. Ha figyelek magamra, belső történéseimre. Igazból tudja az ember, hogy ez évben úgy haladt-e, mint ahogy belső céljai diktálták, vagy nem tett meg ezekért mindent. Ha nem akar ezzel foglalkozni, akkor valamilyen feszültség, vagy diszharmónia formájában úgyis a „szeme elé tolja az élet”, mivel ez egy szembesítő időszak. Érdemes ezért lelkileg is készülni: A befelé figyelés és tisztulásra törekvés, önmagam rendezgetése, összegzése különösen fontos. Hogy valóban be tudjam fogadni a fény ünnepének valódi tartalmát. KATA Negyedik éve már, hogy a készülődésről, várakozásról a vizsgaidőszak eltereli a figyelmem és két vizsga között észre sem veszem, hogy fordulóponthoz érkeztünk… Négy éve az alábbi motívum kísér végig: Vizsga gyertyagyújtás vizsga bejgli vizsga halászlé vizsga csend vizsga éneklés vizsga karácsonyfa vizsga töltött káposzta vizsga Az ünnep valódi értelmét, mélységeit, jelentőségeit még keresem. Szeretnék minél kevesebb dolgot megfelelésből, berögzültségből, mások elvárásai szerint csinálni és minél többet belső indíttatásból tenni. KINGA A karácsonyi időszak számomra egy komplex folyamat. Helytállás a mindennapokban, az élet minden területén, mint bármikor az év folyamán. Ugyanakkor kezdetét veszi egy mélyreható, olykor felkavaró, máskor fájdalmas, esetenként felemelő belső munka. Szembenézni magammal, a minőségekkel, ami én vagyok. A tisztával, de a tisztátalannal is. Kíméletlenül objektívnek és igazságosnak lenni magammal, nem hátrálni és mentségeket keresni, ha önmagam árnyoldalával találkozom, hanem megragadni a gyökerénél, hogy felszámoljam azt. Keresni a kapcsolatot a lelkemmel, az én belső fényemmel az év legsötétebb időszakában. Segítségül hívom ehhez a munkához az őseimet, hogy erőt meríthessek belőlük, általuk. Maga a Karácsony ünnepe a megérkezés. Az időtlen pillanat, az örökkévalóságban való feloldódás, az érkező isteni fénnyel való találkozás, mely csak a fényességemmel tud kapcsolódni. Amennyiben jól végeztem el a munkát. Ezt pedig lehetőségemhez mérten sugározni. Gyermekeimre, társamra, szeretteimre, szűkebb s tágabb környezetemre, mindarra, ami általam teremtődött az életben. Megélni az emelkedettséget, s emelni mindent a fény felé. Elérni a szeretet isteni minőségét és kiterjeszteni az anyagi világban Karácsony után is... No és persze mézeskalács és fenyő illat, meleg kuckó, összebújás, nevetés és beszélgetés, egymásra hangolt figyelem...
2 Comments
Szatmári Kinga A karácsonyi ünnepkör András nappal (nov. 30.) veszi kezdetét és egészen Vízkeresztig (jan. 06.) tart. Jelen írással célom a Karácsony valós minőségének, jelentőségének körüljárása, az örök értékek és az ember számára ebben az időszakban rejlő lehetőségek megragadása, a lélek emelésének szándékával. Karácsony ünnepe valójában a téli napfordulóhoz kapcsolódik, ez az a pillanat, amikor a Föld forgástengelye a legnagyobb szögben hajlik el a Nap sugaraitól. Az északi féltekén a téli napfordulóig a Nap északról délre halad, utána pedig délről észak felé kezd mozogni, és az év legrövidebb nappalát, következésképp a leghosszabb éjszakáját adja. A téli napforduló az északi féltekén december 21-én van (esetenként 22-én), a déli féltekén pedig június 21-én (esetenként 22-én vagy 20-án). A téli napforduló az északi féltekén a csillagászati tél kezdetét jelenti, a legtöbb kultúrában számos ősi népi szokás kapcsolódik hozzá, és ünnepségek kísérik. Mik hát a Karácsonynak, mint a Nap újjászületésének, a fény ünnepének alapvető motívumai? A Karácsony lényegének, valós, tiszta minőségének megragadása azért is nehéz, mert egyrészt az ünnepek szokásrendszere folyamatosan változott az idők folyamán, a különböző vallási, hitbeli, kulturális behatások következtében, másrészt mert elvesztettük szorosan egybefonódó, harmonikus kapcsolatunkat a természettel, annak erőivel, saját lelkiségünkkel, végső soron Istennel. A kérdés tehát alapvetően az, hogy mi is történik az évnek ebben az időszakában, Karácsony idején, ami miatt ennyire kulcsfontosságú, a világ minden táján kiemelkedő jelentőséggel bíró ünnep, függetlenül vallási hovatartozástól, világnézettől az ősidők óta? A történelemben a téli napforduló mindig kiemelt szerepet kapott, és gyökeret vert szinte minden vallásban. Ilyenkor a fény diadalát ünnepelték, ekkortól kezdtek el rövidülni az éjszakák. Már a Római Birodalomban és az ókori Babilonban is megünnepelték, de a régészek szerint a kőkori Stonehenge is a napfordulók ünnepének helyszíne volt. A manapság leginkább elterjedt keresztény megközelítés, Krisztus születése is ugyanezzel a fény minőséggel azonos, amely az ősi pogány ünnepekre, főleg a perzsa Mithrasz kultuszra épült rá. Az ősi magyar hitvilághoz, hagyományokhoz, rítusokhoz visszanyúlva és a téli napforduló időszakát ezen keresztül vizsgálva, láthatjuk, hogy egykor őseink és tudó táltosaink még teljes harmóniában éltek az őket körülvevő természettel, a földi és égi világgal, ismerték és működtették az Élet törvényeit, képesek voltak általa alkotni és teremteni, ami mindenképp példaértékű kéne, hogy legyen a mai ember számára. Itt hagyták nekünk, az utódaiknak lenyomataikat, hogy feléjük és Isten felé fordulva, a hagyományainkban sajnos csak töredékesen fennmaradt tudást újra teljessé és élővé tehessük. A jelenben most épp a mi feladatunk, hogy a folytonosság ne szakadjon meg, az ősi tudást a jelenhez fűzzük, továbbszőve az élet fonalát. Fontos, hogy tudatosítsuk magunkban, hogy a hagyományok nem halott dolgok, amire illik emlékezni, a hit pedig nem elvont fogalom, hanem a valóság leképeződése. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a magyar hagyományok és az ősmagyar vallás követése az egyetlen igaz, üdvözítő út. Hiszen, mint korábban említettem, párhuzamai számos nép kultúrájában fellelhetők. Annyiban fontos mindezek ismerete, megélése, mert segítség nekünk, egyfajta útvezető, hogy lássuk az irányt, mivel a mai, elanyagiasodott világban, még tiszta szándékkal is könnyű utat téveszteni, eltévedni. A lényeg mindig az, hogy egyéni szinten megtaláljuk a saját lelkiségünknek leginkább megfelelő, ugyanakkor valós utat Istenhez. Ez történhet akár a természetbe való kivonulással, művészeti tevékenységgel, vagy bármivel, csak a szándékunk tiszta legyen, az erre törekvő igényünk pedig valós. Ami a fenti út mellett szól, az, hogy nekünk, magyaroknak ez a legkönnyebben elérhető, a lelkünkben kódolt szimbólumokkal leginkább összerezonáló. Tudatosítani kell magunkban, hogy ne hagyományokban, dogmákban, vallásokban gondolkodjunk, mert Isten megérthető és elérhető számunkra közvetlenül. Efféle „mankókra” addig van szükségünk, míg végre újra élő, szoros kapcsolatot építünk ki lelkünkkel, hogy a belé kódolt irányfény mutassa nekünk az utat Istenhez. Az ősi időkben, az igazi nagy ünnepek a Nap járásával összefüggő ünnepek voltak, így a magyar (természetalapú - sámánisztikus) hitvilágban is, a Karácsony a legnagyobb ünnepnek számított. A December hónap a magyar ősvallás napesztendőjének az utolsó jelentős fejezete, amelynek végén meghal az óesztendő és megszületik az újesztendő. Ez a fontos esemény a magyar vallásban kiemelt helyet kapott. A magyar őshagyományok vizsgálata egyértelművé teszi, hogy elődeink hitének központi elemei a Mindenség, a Tejút, a Nap és a magyar nemzet. A Naptól függ minden földi lét, a Nap a földi lét megteremtője. A Nap a legmagasabb szintű energiaforrás a Föld terében. A Föld ezt az energiát közvetíti, bontja le különböző szintekre. Az ember egyedü képes egyedül arra, hogy testén, lelkén át befogadja a fényt. Ezt őseink is tudták, és az égitestek figyelésekor különös figyelmet szenteltek a Napnak, a leghosszabb éjszakán különböző szokásokkal éltették a fény győzelmét és a természetet. Közeleg a téli napforduló ünnepe. Az ünnep, amely a keleti pusztai népeknél, így őseinknél is, a legkiemelkedőbb örömnap lehetett. A kínai krónikák, már a hunok esetében is feljegyezték a sötétség fordulójának megünneplését. A turáni népek hitvilágában ez a nap a megújulást az újjászületést is jelképezte. A sötétség átfordulását a világosságba: kara csun (azaz karácsony) ünnepe. A sztyeppei lovasnomád népek hitvilágában, így a magyarokéban is nagyon fontos szerepet játszott a “téli napforduló” megünneplése. Az év legrövidebb napja (december 21.) és ebből adódóan az év leghosszabb éjszakája ekkor van (néha december 22-re esik). Valószínűleg az ősi magyar neve a “kara csun ” volt. A “kara”- feketét, sötétet jelent a türk nyelvekben és feltehetően a régi magyar nyelvben is, valamint a “csun” – fordulás szóösszetételből állt össze a karacsun szavunk. Tehát “kara csun”- a feketeség csúcsa, fordulója. A feketeség csúcsa és annak “átfordulása” után egyre nő a fény, a világosság ideje. A fény növekedésbe való átfordulását, a majdan elérkező tavasz és megújulás reményét ünnepelték az Anyatermészetet tisztelő ősi hitvilágban. Az örökösen változó, ciklikusan újjászülető égbolt, az élet örök körforgásának leképeződéseként jelképezte azokat a transzcendens erőket, amelyek az Istent jelentették számukra. A hunok a téli napforduló idején szintén a fény születésének ünnepét, a Kara Csong-ot ünnepelték, amely az újjászületés és átváltozás isteni megnyilvánulásának is ünnepe volt. A hunok a fényt az Isten egyik alaptulajdonsága megnyilvánulásának tekintették, amely a Nap fényén keresztül jelképezi Isten fénytermészetét. Az ünnepek áldozatbemutatással kezdődtek, majd versenyekkel, viadalokkal, solymászattal és játékokkal folytatódtak. Befejező szertartásként áldozati tüzet raktak: pontosabban két hatalmas máglyát gyújtottak, megfelelő távolságra egymástól, és az így képződött tűzkapun kellett áthaladni az ünnep minden résztvevőjének, állataikkal együtt. Ez a megtisztulási szertartás volt. Eleink, az ősmagyarok ünnepei közül a legnagyobb, szintén a téli napforduló ideje volt. A Nap születését a Csodaszarvas történetében örökítették meg: aki ezen az éjszakán, a csillagösvényen indul útjára, az új élet ígéretével. Agancsain hordozza a Napot, a Holdat és a csillagokat. Gyönyörűen megőrizték ezt regösénekeink, amelyekből röviden idézek: „Amott keletkezik egy fekete felhő, Abban legelészen Csodafiú szarvas. Homlokomon vagyon fölkelő fényes Nap, Oldalamon vagyon árdeli fényes Hold, Jobb vesémen vannak az égi csillagok.” A csillagdíszes agancs a fény és az élet jelképe. Azt jelképezi, hogy az élet diadalmaskodik a halál felett, a fény a sötétség felett: ő Isten küldötte, a Világmindenség megszemélyesítője. A szarvas a bőség, a termékenység jelképe. Az évenként lehullatott és újranövesztett agancsa révén egyetemes jelkép: az örök megújulás, újjászületés szimbóluma. A regölés és a hozzá kapcsolódó rítusok alapján a csodaszarvas a téli napforduló égboltjának jelképe. A csodaszarvas szarvai közt a Nap, majd az azt helyettesítő gyertyák a megújuló, újjászülető fényt jelképezik, egyben a hosszú életet, a halhatatlanságot szimbolizálják. A szarvas mellett, a téli napforduló másik szimbóluma a sólyom. A kerecsensólyom ünnepélyes röptetése a megújuló Naphoz kötődik. A rendelkezésre álló forrásadatok alapján tudjuk, hogy a sólymok és a sasok fontos szakrális szerepet töltöttek be, a fény madaraiként tisztelték őket. Az idomított sólymokat és sasokat borral és kumisszal felszentelték, ünnepélyesen reptették, miközben a szabadban nagy tüzeket gyújtottak. A sólymokat, a sasokat, a ragadozó madarakat Tengri szent madarainak tekintették, és soha semmilyen körülmények között nem vadásztak volna rájuk. Egy ragadozó madár elejtése a földi és az égi harmónia ellen elkövetett legnagyobb bűncselekménynek számított volna. A hunok a „Sólyom népének” tekintették magukat, a sólymot Isten és a Nap madaraként, nemzeti azonosságuk legalapvetőbb szimbólumaként tartották számon. E rövid rendszerezés tükrében máris érthető, hogy őseink számára miért a napfordulós ünnepek, ezen belül is maga a téli napforduló időszaka és a Karácsony volt a legjelentősebb ünnep: ekkor ugyanis egy nagyon jelentőségteljes folyamat érhető tetten: ilyenkor helyreáll az élet rendje, a fény (Isten) újjászületik, győzedelmeskedik a sötétség felett. Ez az átváltozás, újjászületés „pillanata”, amikor az erre felkészült ember közvetlenül átélheti ezt a minőséget, kapcsolódhat, befogadhatja a fényt, azaz Istent. Ezen kívül útmutatást, iránymutatást kaphat a jövőre vonatkozóan. Persze, hogy erre képes legyen, előzetesen fel kell készülnie, meg kell tisztulnia testi-lelki-szellemi szinten egyaránt. Száműznie kell magából is a sötétséget, hogy befogadhassa a fényt. Erre szolgál a több hetes felkészülési időszak, amely a néphagyományban számos, az ősi vallásból átmentett mágikus rítust, jósló és megtisztító, gonoszűző szertartást, böjtöt, valamitől való tartózkodást, tilalmat ír elő (pl. Luca napja). Ezért szükséges – a természet működésének analógiájára ilyenkor mindenkinek visszavonulni és belső lelki munkát végezni, magába nézni. A törvény erői szembesítésükkel segítik ezt a folyamatot. Az, hogy valaki számára felemelő vagy lehangoló élményt hoz a Karácsony, attól függ, mennyit haladt, fejlődött, mennyi munkát végzett az adott évben. Ez a számonkérés, számvetés időszaka is, egyszersmind felkészülés az új évre, egy újabb esztendőnyi körforgásra, az életben való haladásra, új irányok kijelölésére. A korábban említett sólyom a nap törvényét tükrözi felénk, ezért segíti számunkra a karácsonykor megjelenő élet és törvény befogadását, megértését. Mivel az ember maga kell, hogy folytassa a teremtést, a lelkébe kódolt isteni lehetőségek mentén, ezért fontos számunkra, hogy a fény megmutassa ezt az utat, lehetőségeinket, a törvény pedig szembesítsen azzal, ha nem ezen az úton járunk. Szabad akaratunkból adódóan, ez csak akkor működik, ha valós szándékunk, belső igényünk van az erő befogadására. Szatmári Kinga Pécs, 2019. 11. 18. |
Hangulatok, életmorzsák. Archives
July 2021
|